Ma reggel elmentünk temetőbe, meglátogattuk…

Ma nem történt semmi érdekes. Reggel elmentem kedvenc cipőüzletembe, és megvettem azt az álomcipőt, amit pár héttel ezelőtt már kinéztem magamnak a magazinban. Most legalább már kapható volt. =D Ennek nagyon örültem és feldobta az amúgy nem igazán felemelő reggelemet.
Jah. Aztán elmentünk a Lidl-be, vettünk kenyeret, bár nem tom minek, hisz nem is esszük:S Na mind1…. meg valahogy mostanában nincs is nagyon kedvem enni. Minek? A kaja hülyeségL…mondjuk az jó, hogy anyámnak ez már nem is furaJ Egész nap csak müzlit eszegetek, meg mandarint. Rohadt Élet! Utálom!! Valahogy minden baj egyszerre ér ide hozzám. Először nem jött össze a kiszemelt pasival a dolog, aztán hallgathattam egy barátom (nem,igazából mindkettő fél részéről) csalódásának történetét, tanácsot adtam neki, sikerült hála nekem túllépnie, de közben elvesztettem 2 barátot. Valahogy tényleg csak felszínesek a kapcsolataim. És ráadásul pont azt vesztettem el, amiről azt hittem, biztos alapokon áll. Tévedtem. Ezentúl nem fogok hinni semmiben. Az előbb említett srác érzelmeiben is hittem. Az a vicc, hogy én egészen eddig nem ilyen voltam, sosem hittem semmiben, ami nem volt 100%-ig biztos, csak most akartam megváltozni, hinni akartam. De csalódtam. Azt hiszem jobb lesz, ha visszaköltözök a Jégkristály palotámba. Nem szabad senkit közel engednem magamhoz.

Igazából félek. Nagyon félek, rettegek attól, hogy a felépített, mesterséges életem darabokra hullik lassan. Senki sem ismer engem olyannak, amilyen valójában vagyok. Ezért kell újra a réginek lennem, ezért kell ismét szerepeket játszanom… ezért kell megtartanom a barátaimat. Kettőt ma vesztettem el, de ha jól csinálom, még visszajöhetnek. Önszántukból, nem úgy, hogy én kérem. Csak legyek újra a régi. Az az életforma megy nekem: akkor valahogy egyszerűbb volt elérnem a célom, mert nem érdekelt senki sem. Elkövettem életem legnagyobb hibáját: kezdtem megnyílni másoknak, hagytam, hogy megismerjenek valamennyire. És ez nagyon, nagyon nagy hiba volt. És a legrosszabb, hogy én ezt pontosan láttam előre, és mintegy figyelmeztettem magam; de nem, nekem makacsnak kellett lennem. Nem hallgattam saját észérveimre, sutba dobtam az objektivitást.

Új élet, új Én, régi célokkal.