Igazam volt. Pár pillanat után láttam közeledni alakját az immár vékonyabb ködben. Megint szmoking volt rajta. Egyenesen rám nézett, és felém jött. Olyan tökéletes volt a mozgása és kifejezéstelen az arca, mint egyébként szokott. Elővett valamit a zsebéből: a cigisdoboza volt az. Ő is rágyújtott. Leült mellém az erkélyre és nem szólt semmit, csak a cigifüstöt engedte ki lassan a szájából fölfelé.

Aztán rámnézett, én pedig őrá. Még mindig nem szólalt meg. Felált és leült velem szemben olyan közel, hogy cipőink összeértek.

Nem beszéltünk egymással, csak a cigit emeltük saját ritmusunknak megfelően fel a szánkhoz, majd raktuk le kezünket a térdünkre…

Még mindig nem szólalt meg, Csak nézett hol rám, hol oldalra, hol csak maga mellé. Nem zavart a némasága, nem akartam mindenáron beszéltetni. Már nem mérges- ezt láttam rajta, csak nyugtalan. Szeme sötétbarna volt, ebből is látszik, hogy valami nyomasztja. Vagy az, ahogyan velem viselkedett, vagy pedig az, ami miatt úgy viselkedett.

Én csak néztem, ahogyan dohányzik, ahogy a füst száll ki a szájából és áramlik felfelé a levegőben. A köd márcsak fátyolosan volt jelen: tisztult az idő. Már jócskán reggel volt.

Végül rámnézett, eloltotta cigijét és megkérdezte:

-minden oké?-hangjában nem volt érdeklődés.

Valahogy olyan volt a hangsúlya, mintha azt kérdezte volna : vettél tejet is? Nyilván közömbös akart maradni: csak semmi érzelem-elárulná őt. Furcsa, de ebben is hasonlítunk Dáviddal: ha bajban vagyunk, vagy valakinek birtokában van ellenünk valami, amit fel tudna használni, akkor hasonló a taktikánk. Eljátszuk, hogy minket nem érdekel a dolog, nem is olyan nagy dolog. Közben belülről türelmetlenül várjuk, hogy beválik-e a taktika. A legtöbb esetben beválik: jól tudunk blöffölni. Csakhogy én ezt jól ismerem, simán a javamra fordíthatnám a helyzetet, ha akarnám. De nem akarom. Viszont magyarázatot, azt fogok kérni tőle, hogy mit tettem, mivel dühítettem fel?

Így, hát nem válaszoltam azonnal, hadd lássa, hogy nincs minden rendben. Hadd tudja, hogy nem fogom ezt annyiban hagyni. Ha nem is vagyok rá mérges-mert igazából nem vagyok-, attól még érdekel, hogy mi történt. Hát tartottam egy kis szünetet, ami idő alatt végiggondoltam, hogy mit fogok mondani. Beleszívtam még egy-kettőt a cigimbe, aztán eloltottam. Utolsónak hosszan engedtem ki a füstöt.

-szép idő van, nem igaz?-nem válaszoltam a kérdésére. Nem lepte meg. Szerintem ismer annyira, hogy tudja, miért nem.

-na igen. Ha szépnek lehet mondani ezt a ködös, homályos időt. Tudod, ilyenkor nem lehet mindent tisztán látni, és én ezt nem szeretem.

Folyt. nem köv.